A Három Királyfi Három Királylány állásfoglalása a családi napközik mellett

A Három Királyfi Három Királylány Mozgalom egy közleményben állt a családi napközik mellett. Olvasd el, terjeszd!

 

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elkötelezetten dolgozik azért a célért, hogy megszülethessenek hazánkban a kívánt, tervezett gyermekek. Ahhoz, hogy egy család gyermeket vagy gyermekeket akarjon, merjen, tudjon vállalni, szükséges látnia azt, hogy ezzel a döntéssel a szülők nem zárják ki magukat a munka világából. Ennek érdekében kívánatos, hogy bővüljön az atipikus, rugalmas foglalkoztatásban dolgozók köre. Egy szülő azonban csak akkor nyugodt és produktív munkavállaló, ha megnyugtató helyen tudja közben a gyermekét, így csak akkor tervezhetünk atipikus, rugalmas foglalkoztatást, ha adott mellé a rugalmas és elérhető kisgyermekellátás is.

Hazánkban több évtizedes hagyománnyal bírnak a gyermekintézmények: a bölcsődék, az óvodák. Tény azonban, hogy kevés a férőhely, a meglévő intézmények ezért sokszor már az elviselhetetlenségig túlzsúfoltak. Ez sem a gyermekeknek, sem a családoknak, sem a gondozóknak, pedagógusoknak nem elfogadható. Szerencsére 20 éve színesíti a napközbeni kisgyermekellátás palettáját a családi napközi, mint ellátási forma. Ez a mindig kislétszámú, rugalmas kisgyermekellátás képes a 0-14 éves korosztályban a helyileg fellépő igényekre gyorsan és olcsón, emellett megfelelő minőségben reagálni.

A Három Királyfi Három Királylány Mozgalom támogatja, hogy egy egységes akkreditációs feltételrendszer kialakításával kerüljön be a családi napközi a többi ellátási formához hasonló törvényi keretbe és finanszírozási rendszerbe, ezzel javuljon a fenntarthatósága és hozzáférhetősége. Legyen a szülők által szabadon választható a bölcsődés, óvodás vagy iskolás korosztály esetében - így csökkenjen a meglévő ellátórendszer zsúfoltsága.

Gyermekeink professzionális ellátása mindannyiunk érdeke!